Weboldalhoz előkészítendő tartalmak

Honlapod tervezését és fejlesztését lényegesen begyorsíthatod, ha már a projekt kezdetén előkészíted a weboldalhoz szükséges tartalmat, és ezt a csomagot a fejlesztő csapat rendelkezésére bocsátod. Már tervezési fázisban jól jön, ha a csapat átlátja hogy konkrétan milyen képekkel, szövegekkel kell majd dolgozni, fejlesztési fázisban pedig elengedhetetlen a gyors munkához, hogy minden kéznél legyen. Lássuk tehát, hogy melyek azok a weboldal tartalmak, amelyeket érdemes összeszedni!

A tartalmat érdemes kezdettől egy logikusan struktúrált mapparendszerbe gyűjteni, hogy később könnyű legyen kiiagazodni az összegyűjtött dokumentumok, grafikák, képek között.

Tárhely adatok

Ahhoz, hogy működjön a weboldalad, szükséged lesz egy tárhely szolgáltatóra, amely helyet biztosít az oldaladnak, és – többnyire – intézi a domain foglalással és konfigurálással kapcsolatos teendőket is.

Amennyiben már van tárhely szolgáltatód, amellyel korábban szerződtél és amelyhez ragaszkodsz, szedd össze az alábbi adatokat:

  • Ügyfélkapus belépés: a szolgáltatók szerződéskötés után e-mail-ben szokták elküldeni a tárhelyhez tartozó belépési adatokat. Ezt mindenképp keresd elő, vagy ha elkavarodott, kérd el újra a szolgáltatótól.
  • Kérdezz rá, hogy a domain-hez tartozik-e SSL szolgáltatás (https-es cím). Ha nem, ezt érdemes megrendelni, mert egy profi weboldal feltétlenül igényli a biztonságos kapcsolatot.
  • Ha a weboldaladon működik majd e-mail küldés (pl. lesz űrlap, webshop, időpont foglaló vagy bármely más szolgáltatás, amely e-mail értesítőt küld), nézz utána annak is, hogy a domain-hez tartozik-e már e-mail cím, és hogy ezt milyen felületen lehet kezelni.

Ha még nincs kiválasztott tárhely szolgáltatód, érdemes a fejlesztő csapattal egyeztetve felmérni a lehetőségeket, és ha megvan a szimpatikus cég, elindítani a szerződéskötést. A választásnál semmiképp ne csak az ár legyen a fő szempont, mert később sok fejfájást okozhat az elavult rendszer, vagy az elégtelen support.

Képek, grafikák és egyéb arculati elemek

Egy mappába készíts elő minden olyan meglévő képet és grafikát, amelyet fel szeretnél használni a weboldalon. Ez lehet

  • saját, vagy profi fényképésszel készített fotó;
  • weben vásárolt vagy ingyenesen felhasználható stock fotó;
  • meglévő logó vagy más grafikai elem (ikon, animáció, stb.);

A saját fotónak nem kell tökéletesnek lennie. Mutass meg minden használható képet a grafikusnak, és ő majd eldönti hogy melyikkel érdemes tovább dolgozni.

Milyen fotókra lehet szükség?

Hangulatképekre, termék fotókra, a szolgáltatásaidat bemutató képekre, a szolgáltatás helyszínét bemutató fotókra, munkatársakról készült (egységes stílusú) felvételekre…

Egyéb arculati elemek

A fentieken túl a meglévő – vagy vágyott – arculati elemeket is gyűjtsd össze, például:

  • betűtípusok;
  • színpaletták;
  • egyéb arculati megkötések (betűméret, margó…);

Természetesen az nem probléma, ha még nincsenek meglévő grafikáid, se elképzelésed, csak jelezd a tervező csapatnak hogy ezek létrehozásában aktívan számítasz majd a közreműködésükre.

Weboldal linkek

Gyűjtsd össze azoknak a weboldalaknak a linkjeit, amelyek – akár stílusban, akár tartalomban – különösen szimpatikusak a számodra és szeretnéd ha ezek inspirációként szolgálnának a tervezésnél.

Gyüjtsd össze az általad ismert – hazai és nemzetközi – konkurens cégek weboldalait is, mert tervezési fázisban ezekre is szükség lesz.

Közösségi média linkek

Egy adott személyhez, márkához, vállalkozáshoz, céghez manapság hozzátartoznak a közösségi oldalak (Facebook, Instagram, Linkedin, Pinterest…). Ezek segítik a marketinget és növelik a hitelességet. Amennyiben már van ilyen közösségi oldalad, másold ki a hozzájuk tartozó linkeket, ha pedig nincs, akkor gondolkodj el azon hogy szeretnél-e ilyet indítani, és kezd meg az ehhez kapcsolódó előkészületeket. Gondold át, hogy lesz-e időd és energiád a tartalomkészítésre, vagy esetleg kiszervezed a munkát.

Érdemes a közösségi oldalaid arculatát is megtervez(tet)ni, és a weboldaladhoz hangolni, hogy a márkádhoz egy egységes stílus társuljon.

Szövegek, letölthető anyagok

Szedd össze azokat a meglévő szövegeket, Word vagy PDF dokumentumokat (pl. specifikációk) amelyek kapcsolódnak a termékeidhez, szolgáltatásaidhoz. Jöhetnek a tanúsítványok is!

Következő lépésként gondold át, hogy milyen oldalakat (menüpontokat) szeretnél majd az oldaladra, és ezeken keresztül milyen információkat szeretnél átadni a látogatóidnak. Ezt első körben összeírhatod vázlatos formában, később pedig jöhetnek a kerekebb mondatok. (Ebben kérheted szövegíró segítségét is.)

Ha webshopod is lesz, kezdd el összeírni a termék kategóriákat és a termékeket.

Többnyelvű oldal esetén időben gondoskodni kell a szövegek fordításáról is. Ehhez először készüljön el a magyar szöveg végső változata (ha a magyar lesz a fő nyelv) és utána add le a fordítónak azokat a szövegeket amelyeket más nyelven is szeretnél közzé tenni.

Ha az oldaladon lesz kapcsolatfelvételi űrlap vagy hírlevél feliratkozás, gondold át hogy milyen adatokat (pl. név, e-mail cím, tel.szám) szeretnél bekérni.

Amennyiben tervezed hogy az oldaladon blog bejegyzéseket és / vagy híreket is közzé teszel majd, kezdd el megtervezni (először vázlatosan, később részletesen) ezek tartalmát is.

Referenciák és partnerek feltűntetéséhez gyűjtsd össze az ehhez tartozó tartalmakat is, pl. logók, webcímek.

Jogi dokumentumok

A weboldalakra manapság már szigorú szabályok vonatkoznak, attól függően hogy milyen adatokat kezelsz.

  • Jól látható helyen fel kell tüntetni a cég adatokat (pl. név, székhely, elérhetőségek, tárhely szolgáltató);
  • Ha van űrlapod, hírlevél feliratkozó meződ, vagy bármely más csatornád amely látogatói adatokat kezel (pl. sütik), készíttetned kell adatvédelmi nyilatkozatot.
  • Ha webshopot üzemeltetsz, szükség lesz ÁSZF-re, továbbá fizetési, szállítási, garanciális és egyéb feltételeket tartalmazó leírásokra is.

A témával külön cikkben foglalkozunk részletesen.

Google és egyéb szolgáltatások

Ha szeretnél a weboldaladra analitikát, hírlevél felíratkozást vagy egyéb olyan funkciót, amely külső szolgáltatóhoz kötődik, szedd össze az ezekhez tartozó linkeket, belépő kódokat is.

Segédletek

A cikkhez nyomtatható ellenőrző lista és munkafüzet is tartozik, ezt ügyfeleinknek és hírlevél felíratkozóinknak e-mail-ben küldjük. Ha te is szeretnéd megkapni, keress minket bátran a lenti elérhetőségeinken!

Az ellenőrző listával nyomon követheted, hogy hol tartasz a tartalmak összegyűjtésében (mivel végeztél, mi van még hátra), a munkafüzet pedig segít részleteiben is átgondolni a teendőidet.